bull blog

2010.január 29.
   Mint látható nem is sokat kellett várni az új bejegyzésre. Ez nem valami megtáltosodásnak az eredménye, hogy minden nap írok, egyszerűen megint összejött pár dolog.

   Reggel 4 óra a jelentkezés. Érkezik a vonat 4:20-kor a Délibe, amit váltanom kell. Elvileg két Martonvásári fordulót tartalmaz ez a szolgálat, ezt a gyakorlatban is sikerült kivitelezni, csak az a baj, hogy elég szép késéssel.
   Mikor leváltottam a kollégát, közölte, hogy a vezérlőkocsi, ami mögöttünk volt, az rossz, legalábbis a fűtést onnan nem tudjuk a gépen bekapcsolni. Így maradt az egyetlen járható út, a végállomásokon rendes körüljárás.
   A vezérlőkocsi egyébként ebben könnyíti meg az elővárosi közlekedést, hogy a szűkreszabott végállomási fordulókat viszonylag hamar, kevés erőfeszítéssel véghez lehet vinni. De ha egyszer valami nem úgy működik, akkor minden borul és a feje tetejére áll.
   Szóval lehúzták rólam a kocsikat a Déliben, én pedig ráálltam a vonat elejére. Szó volt róla, hogy lehet itt majd lesz egy tartalék szerelvény, netalántán egy motorvonat, amivel kiválthatnánk ezt a fordulót, de nem volt szerencsém. Megvolt a fékpróba, felírták a vonatom, és indulásra kész voltam. Ez a vonat most utasokat nem szállított, mert szerelvénymenet kellett leközlekednem vele Martonvásárba. Kerestek rádión, hogy tudok e indulni, én válaszoltam is, de akkor mondták, hogy nem sokat lehet érteni az adásomból, leginkább semmit, csak zúgást. Így maradt a kattintgatás az adás gombbal. Két kattintás, ha tudok indulni, így is tettem, s ebből tudták, hogy elküldhetnek.
   Előző történetemből ki is felejtettem, biztos az alváshiány miatt történt, de ott is volt egy ilyen mozzanat. Történt ugyanis, hogy mikor kerestek rádión, hogy tudok e indulni, akkor nem tudtam válaszolni, mert a kézibeszélő adás gombja nem működött. Így maradt az, hogy a sötétben villogtam a fényszórómmal. Ezt észlelték a váltókezelői helyiségben, és akkor viccesen szóltak a rádióba, hogy villogjak 6782-t, ha tudok indulni. Ekkor veszett villogtatásba kezdtem, mire jött a válasz a rádióból: -Pont annyit villogott...
   Szóval visszatérve a Martonvásári szerelvénymenethez, nagy nehezen sikerült elindulnom, és megkezdhettem utam a végállomásom felé. Ilyenkor reggel nagy a forgalom, s Érd-alsón és Tárnokon is ácsorognom kellett, viszonylag sokat, így történt az, hogy Martonvásárból indulnom kellett volna a vonatommal vissza 7:07-kor, de viszont 7:03-kor álltam ott meg. Bejárás közben kiszóltam a szolgálattevőnek, hogy körül kell járnom, ő pedig intett, hogy értette, és szólt, hogy figyeljem majd a hangost, mert azon fog értesíteni, hogy mit hogy csinálunk.
   Felvettem szépen a munkásfelsőm, leszálltam, és leakasztottam a mozdonyt a vonatról. Kibújtam a kocsik közül, és mentem előre, hogy felszálljak a gépre. Hátranéztem, intettem a szolgálattevőnek, hogy kész vagyok, ő pedig intett, hogy mehetek ki. Elindultam, kiértem a váltókörzetekbe, és egyszer kiabált a hangoson, hogy megállhatok és mehetek vissza. Vezetőálláscsere, és mentem be, mikor beértem a forgalmihoz, intett, hogy mehetek tovább. Kiértem az állomás másik oldalára, és megálltam. Kis szerencsétlenkedés után sikerült is a vonatomra kerülnöm, mert mivel átépítés volt, így teljesen el kellett mennem még az utolsó szigetelésig, mert csak az oldja a berendezést, és csak akkor tudnak nekem új vágányutat beállítani, és csak akkor tudtam a vonatomra rájárni.
   Végül sikerült rákeveredni a vonatra. Leszálltam, összeakasztottam a gépet a vonattal, és visszapattantam a gépre. Ekkor már bejött az a motorvonat, ami utánam kellett volna induljon fél órával. Megcsináltuk a fékpróbát, és indulásra kész voltunk. Jött a szolgálattevő, és olyan 25' késéssel el is menesztett. Utánam kb. 5 perccel kellett volna indulnia a másik vonatnak, mert ilyenkor Martonvásár és a Déli között fél órás ütemben járnak a személyvonatok.
   Mivel elég gyorsan kellett volna fordulnom a Déliben, úgy voltam vele, hogy a következő vonatpárt amit hoznék, azt le is fogják mondani. Nem nagyon sikerült behoznom semmit a késésből az út során, mert azért elég nagy a forgalom azon az egy vágányon. Beértem a Délibe, és akkor jött a meglepi, mert szépen ráállt a tartalék a vonatra, lehúzta rólam, és mikor lejárt róla, engem ráraktak, és mehettem vissza Martonba, mintha mi sem történt volna. Igaz, hogy a cserére a déliben a két vonat között 16' lett volna menetrend szerint, így ebből is kiszámítható, hogy 10 perce visszafelé kellett volna tartanom, mikor megérkeztem. Így nem is csoda, hogy kb. 35' késéssel indultam el. És aki figyelt, az most pontosan tudja, amit leírok, méghozzá azt, hogy említettem a félórás ütemet Martonvásár felé, így 5 perccel indultam el az után a vonat után, aminek utánam kellett volna indulni fél órával... Szóval mentünk egymás után a két vonattal, nekem nem sok utasom volt, csak egy késő osztály, aki elszalasztotta a másik vonatot, ami előttem ment. Kelenföld után már térközben mentünk egymás után, mert ugye amíg azon megtörténik az utascsere, -mert addig vártak azok is, akik előtte velem jöttek volna- én utolértem az előttem haladót.
   Itt sem jött be semmi a késésből, inkább még több lett, mert jöttek-mentek a vonatok, és megint várni kellett a rendesen szemből közlekedőket. Martonban újra jött a leakasztás, küröljárás, visszaakasztás, igaz most már tudtam meddig kell mennem, hogy rá tudjak majd járni a vonatra.
    Innen is olyan 35' késéssel indultam, persze ez azt jelenti, hogy megint néhány perccel az előttem haladó után mentem. Szóval csak úgy a magam szórakozására vezettem. Martonba még szóltam is a szolgálattevőnek, hogy fog még ez a szerelvény ide jönni, kérdezte, hogy én jövök e majd vele, de mondtam, hogy a mai napra én már kiszórakoztam magam.
    Beértem a Délibe, itt megint lehúzták a kocsikat, és rátettek a másik végére. Szóval a leváltó kollégának is jó szórakozást nyújtott előreláthatólag az elkövetkező szolgálata. Annyiból volt szerencsés helyzetben, hogy neki a két vonat között a Déliben 2 óra volt körüljárni, így a lefelé tartó vonatjai időben elmehettek, vissza az utolsóval ő meg szerelvénymenetben közlekedett amúgy is, mint ahogy az elsővel én le Martonba, így csak az első visszatérő vonatja késhetett. El lehet képzelni, hogy mennyire örült ennek, mikor megtudta, hogy járhat körbe, mert látszott, hogy neki sem adnak másik szerelvényt és a vonatokat se mondják le emiatt.
   
    Szóval így ért véget ez a szolgálat, nem sok értelme volt, én megtettem amit megtudtam, de sajnos ennyire futotta. És mi értelme volt akkor ennek az egésznek, kérdezheti az átlagember. Nos, nem más, mint a statisztika. Mert leközlekedtek a vonatok, késtek, melyik mennyit, de nem kellett egyet sem lemondani. A papíron jobban hangzik az, ha azt mondják, hogy "x" vonat "y" percet késett, mint hogy a rossz állapotú géppark miatt "z" vonat elmaradt. Szóval kedves utazó, aki sokat bosszankodott akkor reggel a vonatkésések miatt, és fog is majd még bosszankodni, gondoljon arra, hogy egy nagy valaminek volt a része, ami a "jó ügyet" szolgálja, mert egy vállalat statisztikájában vett részt. Az nem sok mindenkit érdekel szerintem, hogy volt aki nem ért be időben a munkahelyére, iskolába, vagy esetleg lekésett más vonatokat. Esetleg majd ezeket a számokat is felhasználják egy másik statisztikához, ami miatt egyszer beszerezhetünk még olyan gépeket, amivel majd időben fognak érkezni, ahová szeretnének.
    És ha egy kis megértésre számít az, akinek ez az egész bosszúságot okozott, az gondoljon csak arra, hogy jött a vonat, még fél óra késésel is, de vannak olyan vonalak, ahol már lassan másfél hónapja elment az utolsó, és ki tudja mikor jön majd a következő...

   2010. január 31.