Egy különleges történettel borítom fel a blogom tematikáját. Van egy hosszabb hangvételű írásom, ami miatt húzódik is az új történet felkerülése, de történt egy jó kis kaland, amit kisebb terjedelme miatt így hamarabb felkerülhet. Így kielégítheti mindenki a történeteim olvasása iránti vágyát.
            Egy kicsi kis magyarázattal szolgálnék ehhez az íráshoz, amit majd következő történetem bevezetőjében részletezek majd.
            Szombathelyről elkerülve, immár Ferencváros Telephely létszámát boldogítom személyemmel, így az itt előforduló eseteimet tárom majd olvasóim elé, megmutatva, hogy a vasút mindenütt produkál szép helyzeteket, a mozdonyvezetők nem kis megelégedésére.

            Történt, hogy egy meleg május végi napon kaptam egy telefont, hogy Pünkösd hétvégéjére megváltozik a munkarendem, és hogy tudok e róla. Előtte kaptam már egy átvezénylést és azt gondoltam, hogy erről lehet szó, mert kiderült, hogy 3xxx-es sziliről van szó. Mivel előtte egy csütörtöki napon ilyen mozdony és vezérlőkocsijai próbáin is részt kellett vennem, így azt gondoltam, hogy erről lehet szó. De szép lassan kiderült, hogy tévedtem. Közölték velem, hogy egyik főnökünknek kellene a telefonszámom, mert szeretne velem beszélni, mert egy reklámfilm forgatáson kellene részt vennem. Na ekkor bennakadt a szusz. Azt se tudtam, hogy most hírtelen mit mondjak. Természetesen beleegyeztem, hogy megadják a számom, mert azért nem árt, ha tisztázza az ember, hogy mit is várnak el tőle.
            Aztán kis idő múlva kaptam is a telefont. Bemutatkozott az úr, és tisztáztuk a részleteket. Teltek múltak a napok, és vártam, hogy akkor mi is lesz az egész történetből. Hozzá tartozik az eseményekhez, hogy minden le volt szervezve. Engem többször megkerestek addig, hogy tudok e mindenről, és hogy pontosan tudom, hogy majd hol kell lennem. Tudtam, hogy majd a Keletiben! lesz a forgatás, a 7.-ik vágányon kell majd a V43-3316-al mozogni. Szóval nem a tudatlanok nyugalmával néztem szemben ezzel a kihívással. Megbeszéltük, hogy majd a Keleti fűtőházban kell majd azon a két napon jelentkeznem, így oda kell eljutnom szombat reggel 5 órára. Mivel nem szerettem volna az éjszakai járaton odazötykölődni, így le lett beszélve a filmes stábbal, hogy a taxis céggel, akivel szerződésben álltak, jön majd egy kocsi, és az visz majd el a Keletihez. Szóval így néztem én ez elé a hétvége elé, amikor a barátnőm szülinapja is volt, így juttatva eszembe, hogy a blogom is már megélte az első évét.
           

            Itt köszönném meg mindazoknak, akik eddig olvasták és hozzá is szóltak a cikkekhez. Sok jó visszajelzést kaptam, rosszat nem sokan írtak, vagy mondtak, igazából senki nem szólta le írásaimat. Szóval mindenkinek további jó időtöltést kívánok ezeken az oldalakon, és remélem, hogy majd még sok történettel szórakoztathatok itt mindenkit.
           

             Eljött hát 2009.május 30.-a reggele, amikor 4 óra 25 perckor megállt a taxi a ház előtt. Kirobogtunk a Keletibe. Megkerestem a felvigyázót, feljelentkeztem, és irány vissza az állomás, mert ott volt lezárva a gép, ami nem sokkal korábban érkezett. Érdekes volt ezek között az épületek között járkálni. Olyan sok múltja van ennek a helynek, jövője meg nem sok. Sok gép, sok mozdonysorozat ebben a fűtőházban kezdte pályafutását, sokat látott épületek, és tényleg az a sok minden, amit csak a kollégák elbeszéléséből hallhat az ember, meg különböző visszaemlékezésekben olvashatunk. Szóval a Keleti fűtőház az csak a Keleti fűtőház marad, még akkor is, ha erről már kevesen tudnak. Most is volt itt Teknő, Gigant, Papagájszili, Gorilla, és itt pihent ekkor reggel az 527-es Leó is, egy Nohab társaságában. Szóval a különlegességek most is megtalálhatók itt. Reméljük, hogy ez a Telephely nem tűnik majd el a sűlyesztőben, és most is csak csipkerózsika álmát alussza.

           És hogy miért is én? Ezen én is elgondolkodtam, aztán meg is adták a választ. Szombathelyen jártunk a 3xxx-es szilikkel, megcsináltuk rá a típust, a hozzájuk tartozó halbi vezérlőkkel egyetemben. Itt meg nem sok embernek van meg rá a vizsgája, ahogy nekem mondták, rajtam kívül még egy ember van, aki úgymond ért hozzájuk. Szóval, mivel ide nincsenek ilyen gépek állomásítva, így nincs, aki tudjon velük menni. Ez adta az én különlegességem és azt, hogy része lehettem ennek a kalandnak. Furcsa volt végigmenni az idegen gépek mellett, hogy azokhoz meg én nem értek, a 3316-os meg csak engem várt, hogy beüzemeljem.
            Felmásztam a gépre, ami a 10.-en volt lezárva, körülnéztem rajta, aztán beüzemeltem. Nem is volt semmi gond, minden tökéletesen működött. Ráálltam a keleti rádió csatornájára, aztán beköszöntem, hogy kész vagyok. Mondták, hogy majd a hetediken húzzak fel teljesen az ütközőbakra, aztán rám tolják a szerelvényt. Úgy is lett, kis idő múlva átálltam a hétre, aztán a tartalék rám is tette a kocsikat, aztán kezdődhetett a forgatás.
            A 7.-ik mellett megjelentek már a kellékesek, és sürgölődtek az emberek, hogy meglegyen szép lassan minden. Sok holmit pakoltak ki, s tette mindenki a dolgát. Én vártam, hogy majd velem is foglalkozzanak, és elmondják, hogy mi lesz. Jöttek is nemsokára, és nekem is adtak egy rádiót, amivel majd a stábbal tartom a kapcsolatot. Az állomásfőnök is megjelent, és vele is válthattam pár szót. Jöttek még a stábból emberek, bemutatkoztak ők is, és megnézték a mozdonyt, nekik ez volt különleges, nekem meg a forgatás.
            Mikor tisztáztuk, hogy kinek mi lesz a dolga, és a statiszták is elpróbálták a jelenetet, akkor jött a próba a mozdonnyal és a szerelvénnyel is. Érdekes, hogy milyen sok embert mozgatnak meg egy ilyen reklámfilm miatt. A statisztákat három részre lehetett osztani. Voltak, akik a peron vége felé közlekedtek, a megadott jelre. Természetesen szét voltak szórva a vonat mellett egyenletesen. A másik része a társaságnak az ellenkező irányba közlekedett. Az utolsó rész pedig a vonatról szállt le megállás közben. Vicces volt, mikor elhangzott a felhívás, és megindultak az emberek. Olyan volt, mint egy film, ami ki van pauzálva, és amikor elindítjuk, akkor lassan megindul, és elkapja a rendes fordulatot. Egyik pillanatról a másikra éled fel a kép. Ez mindig úgy tetszett, amikor csinálták. A másik vicces dolog az volt, amikor visszanézték a jelenetet, és csak azt hallottam, hogy az egyik statisztát keressék meg, mert egy marha nagy Adidas feliratú póló van rajta, és persze nem ennek a cégnek készül a reklám.
            Aztán jött a pillanat, amikor nekem is rendbe kellett állnom, és már az én munkám is része lett az egésznek. A vonatos próba úgy ment, hogy először hátratolattam, aztán úgy 50m után megálltam. Ez volt a kiinduló helyzet. Aztán jött a rádióban az utasítás, hogy a vonat indul. Ekkor odagerjesztettem a szilinek, és szép lassan elindultam az ütközőbak felé. Ekkor indultak a statiszták is. Aztán mikor közelítettem a vágány végéhez, megálltam és ennyi. A vonatos statiszták visszaszálltak, aztán indulás a „kezdőbe”. Az angol rendező, ahogy mondta: „Train Back The One!”. Na persze én jó magyarhoz méltóan nem mozdultam meg addig, amíg az utasítást magyarul nem hallottam. Egy kis hazafiasságot is beletéve ebbe a nemzetközi produkcióba.  
            Ezeket a mozdulatokat kellett egy jó párszor véghezvinni. Vissza a kezdőbe, utána felvétel. Persze egy jelenetet vagy 4-5-ször vettünk fel, aztán átálltak egy másik beállításra. Közben a pályaudvar élte az életét. A kapusok jegyet ellenőriztek, a hangos darálta a vonatokat. A peronok végén, az utastájékoztató alatt sakkozó emberek, a pénzváltó előtt az általam csak Görögnek nevezett úriember és csapata is ott működött, olcsóbb árakon váltva a valutát. Taxis hiénák mászkáltak a peronok között, jó kis fogásra vadászva, így segítve engem, ennek a jelenetnek a konzerválására az utókor számára, a vonatok meg  csak szépen jöttek egymás után. Az utasok néha meg-megálltak, és megnézték, hogy mi is történik a 7.-en. Ekkor vettem észre, hogy esik az eső is, mert amikor megállt mellettem egy Gorilla az EC-vel, szép vizes volt az egész szerelvény.
            Egy operatőrt is kaptam a gépre, mert készítenek egy werkfilmet is a reklámfilm elkészültéről -L’art pur L’ar-, aminek az összege megközelíti a nettó hazai össztermék nagyságát is talán, főleg ha belegondolunk, hogy mi az egyáltalán, amit ebben az országban még termelni is lehet.  Engem a forgatás érdekelt, őt a vasút és a mozdonyvezetés. Jól elbeszélgettünk a szakma szépségeiről.
            Voltak még más érdeklődők is. Tetszett a mozdony a büféseknek, és a statisztáknak is, de a stábból is volt, aki érdeklődést mutatott a szili iránt. Jók az olyan dolgok, mikor valakinek van valami sejtése, vagy részben tudása a mozdonyról, és arra rákérdez, hogy hogy is van ez valójában. Persze aki a vasúton forog, az bele se gondol, hogy ezek a dolgok valaki számára érdekesek. Volt, aki odajött és mutatott egy fékezőszelep lezáró kulcsot. Nem tudom, ezzel mit kellett volna kezdenem, mert ez olyan, mintha egy buszsofőrnek mutatnának egy sluszkulcsot. Na de van ilyen is. A legjobb az volt, mikor a büfést támadtam meg ellátmány iránt, és az egyik statiszta megkérdezte, hogy én valódi mozdonyvezető vagyok e, vagy szintén szakmabéli… Nem tudom, hogy a mozdonyvezetés van e olyan bonyolult, mint a repülőgép vezetése, amit azért filmeken szoktunk látni, mikor egy utas kényszerleszállást hajt végre egy döglődő, félszárnyú géppel. De talán innen jött az ötlet, hogy én is színészi karrierem csillogtatom azzal, hogy egy 80t-ás mozdonyt kezelgetek. Kedves ötlet, de én csak a szakmám gyakoroltam azon a szombati napon.
            Aztán egy idő után statikus jelenetek következtek, már a mozdonyom állapotát tekintve. A vonathoz érkeztek a különböző külföldi színészek, de a szili egy helyben maradt. Így jobb dolgom nem lévén pihenő állását vette fel, és a rádiómon behangoltam egy állomást, és azzal múlattam az időt. Na meg persze olvasgattam is mindaddig, amíg azzal is nem végeztem. Nehezen telt el az idő, így kellett vagy 4-5 órát tölteni. Néha kinéztem én is az ablakon, hogy megtudjam mi van, de nem sok minden volt. Sminkelték a főszereplőt, a különböző jelenetekhez hozták a szereplőket. A jó filmhez szokták mondani, hogy kell gyerek és kutya is, ez alól ez a reklámfilm sem volt kivétel.
            Lassan eltelt az idő, és erre a napra végeztünk a forgatással. Már nekem is mehetnékem volt, hogy ehessek a szülinapi kajából, nem is beszélve a tortáról. Kihúzták a szerelvényem a tárolóba, majd én is beállhattam a fűtőházba. Félredobtuk a gépet, hogy semmi ne legyen mögöttem, mert akkor nehéz lenne vele kiállni, meg még szerezni is kellett volna valakit, aki félreáll vele. Beparkoltam egy Teknő mögé, aztán szépen lezártam a gépet, s lejelentkeztem.
            Szerencsére elállt az eső is, és kezdett kiderülni az ég is, így baktattam én a 7-es busz megállójába, hogy hazamehessek. Elhagytam a csarnokot, ahol azt hiszem új rekordot állítottam fel. Szerintem nálam többször még senki nem érkezett meg egy nap alatt a 7.-re. Otthon meg várt a pihenés, és az ünneplés.
            Nem nagyon kellett este elringatni. Kellett a pihenés, mert nem sok volt az előző éjszakából sem, meg az előttem álló is rövidnek tetszett.

            Vasárnap reggel. Pünkösd. Na meg persze az ordibáló telefonom, ami kiverte szememből az álmot, és figyelmeztetett, hogy ma is dolog van. A program a szokásos. Öltözés, és taxivárás. A sofőr már ismerős volt, és elbeszélgettünk az előző nap élményeiről, hogy kinek hogy telt. Aztán úgy tűnt, az enyém vidámabb volt, mert őt egy rossz helyen való parkolás miatt 5000 Ft-ra megvágták. Még jó, hogy nekem ilyenre nem volt gondom.
            A felvigyázónál felkaptam az előző nap leadott mozdonykulcsokat, aztán irány a gép. Beüzemeltem, aztán be is kellett kicsit fűteni, mert reggel 5-kor igen hűvös volt az idő, ráadásul a borongós idő sem sok jóval kecsegtetett. Jártam ki az állomásra egy teknő után, akkor már rádión kerestek, hogy merre is vagyok. Hát, aki fontos, az fontos :) Bejártam újra a 7-re, aztán hozták a szerelvényt, és rám is kapcsolták. A stáb is kezdett már kipakolni, és mindenki kezdte elfoglalni a helyét. Jöttek a tegnapi emberek, ismerős arcok. Kaptam újra rádiót, s elmondták a napi feladatot.
            Ekkor jött a meglepetés, mert most azt kellett felvenni, hogy a vonat elindul az állomásról. Igen ám, csak a gép az maradt hátul. Mondtam, hogy úgy kellene akkor, hogy a mozdony a vonat másik végén legyen, de azt mondták, hogy maradjon így minden. Majd ha kész lesz a film, kíváncsi vagyok milyen hatása lesz a tolva kifelé haladó vonatnak, ami mellett a hős szerelmes fut, és a mozdony hátul van. Hátha sok vasúti érdeklődő nem rója ezt fel nekik. Persze azt is kérdeztem, hogy mi lenne, ha megcserélném az áramszedőt, és felkapcsolnám a vörös lámpát, mert az úgy hitelesebb, mintha egy vezérlőkocsis vonat lenne, de erre is elutasító választ kaptam. Na mindegy, ez van, szóval ilyen lesz a film.
            Most így a baktól kellett indulni. Elhangzott a jel, erre meggyorsítottam úgy 10-15 km/h-ra aztán mikor mentünk vagy 40-50m-t megálltam. Aztán vissza előre. Hogy szép legyen a kép, hoztak száraz kiflit, és etették a galambokat a vonat mellett, hogy amikor a főhős integetve elrobog a vonat mellett, azok felrebbenjenek. A statisztákkal is sokat kevertek. Hogy változatosabb legyen a kép, mindig cserélgetni kellett az embereket. Persze, sok emberrel is dolgoztak, de egyik csoportból a másikba átrakva valakit, azzal is változott a kép.
            Most is jó párszor meg kellett tennem ezt a néhány métert a forgatás kedvéért. Aztán jött a hír, hogy késnek a vonatok, és egy órára fel kellene szabadítani a 7.-et, mert szükség lenne erre a vágányra. Addig a stáb elment reggelizni, én meg kitolattam a tárolóba. Persze a reggeli ellátmányt én is megkaptam, így nem szenvedtem hiányt semmiben. Az óra leteltével visszamentem, és forgattunk tovább. Kitol, visszahúz, átállás. Ebből állt az egész.
            Az egyik külhoni rendező állítólag Oscar-díjas volt. Mikor megkérdeztem, hogy milyen filmért kapta ezt a kitűntetést, akkor mondták, hogy egy zsidó család történetéről szól, akik Afrikában élnek. Hát hiába, a jó témaválasztás már csak ilyen, különbőző díjakat ilyenekért lehet kapni. Na mindegy.
            Jucival a rendezővel, néhány szót váltottam időnként élőben is, nem csak rádión keresztül. Kérdeztem, hogy jó e, ahogy megyek és csinálom, vagy esetleg van e más óhaj. Probléma nem volt, sőt. Dicséretet is kaptam, hogy milyen jól csinálom. Először ezt viccnek vettem, mert hát ha az ember kigyorsít, majd lassan visszahúz, abban nincs semmi különleges. De mondta, hogy komoly, mert volt már rossz tapasztalata. Persze a jó szó az jól esett, mert hát ebben a szakmában nem sokszor dicsérik meg az embert, ha rendesen megcsinál valamit, ellenben ha valami nem úgy sikerül, akkor aztán van hadd el had.
            Lassan eljött az ebédidő is. Mindenki elment ebédelni, én meg maradtam a gépen. De Jucit megkértem, hogy valahonnan kerítsen nekem is valamit. Megkérdezte, hogy ugye megeszem mindent, meg hogy nem vagyok e vegetáriánus, én magamra néztem, és visszakérdeztem, hogy úgy nézek e ki? Erre már nem felet, csak elment, aztán pár perc múlva már ott gőzölgött előttem a megpakolt tányér, és hozzá a somlói. Szóval, így mulat egy mozdonyvezető.
            Ebéd után már nem sok minden volt hátra. Még olyan jelent kellett, amikor kintebb toltam a szerelvényt, és a csarnok végénél csináltak felvételeket gyerekekkel. De ez is hamar ment. A statiszták már útnak indultak. Nekünk is már csak a stábfotó volt hátra, amire meghívást is kaptam. Ez is egy érdekes jelenet volt, mert amikor a szokásos csííííz szokott következni, az itt is más volt, mert itt azt kellett mondani, hogy: szifilisz! Szép kis kép lett gondolom.
            Mindezek után már csak a búcsúzás volt hátra. A rádiót is visszaadtam. Mindenki pakolta el a kellékeket. A női alakot ábrázoló szökőkút is eltűnt a peronról, szóval ne keresse majd ott senki, ha a filmen látja. A vonatom is lehúzták, és én is bejártam a géppel a keleti fűtőházba. A mozdonyt lezártam, kulcsait a felvigyázónál hagytam. Aztán távoztam én is. A csarnokban az utastájékoztató hátára felrakott információs tábla is lekerült a helyéről, átadva azt a mindig is látható reklámtábláknak, hát hiába a világot a pénz mozgatja. Felpattantam a 7-es buszra, aztán irány haza.
           

Így ért véget ez a különleges hétvége, sok új élménnyel gazdagítva engem, és a blogot is. Köszönöm a stáb tagjainak a kedvességet, remélem mindenki meg volt elégedve velem is. Aztán, majd aki látja ezt a reklámfilmet eszükbe juthatok majd. Így egy kicsit a kulisszák mögé is betekinthet mindenki, a mozdonyvezető szemével. Hallottam azt is, hogy lehet nálunk nem is adják le, ámbár 14 országban történik majd a film forgalmazása, köztük a tengerentúlon is látható majd. Amint a neten fent lesz, majd a linket mellékelem, addig is mindenki képzelje el az alapján, ahogy én elmeséltem.

Budapest, 2009. június 11.